Blanca mai blogbejegyzése. Egy videót is megnézhettek ezen a linken.

Barátaim, itt vagyok újra, hogy meséljek nektek a harmadik pontról a „Mi teszi boldoggá BSt?” listámon. A kihívás, amit a Lancome csapata adott nekem a „La vie est belle” parfümmel, elsőre könnyűnek tűnt, azt hittem hogy 10 másodperces gondolkozás elég lesz… De nem, barátaim. Ez sokkal bonyolultabb, mint, aminek látszik (ha komolyan, őszintén és teljes elhivatottsággal csinálja az ember).

A legfontosabb lépés pár héttel ezelőtt történt: olyan volt, mint egy járvány, mikor a whatsappon sorra jöttek létre a csoport-beszélgetések, mint például „karácsonyi vacsora”, „a láthatatlan barát barátai”, „a láthatatlan barát már itt van”… És még pár hasonló című beszélgetések. Neeeeee! Eljött az évnek azon szakasza, amikor sorra járnod kell a boltokat a kis cetliddel rajta a láthatatlan barátaid neveivel a 2015-ös szezonban. Aztán az öröm érzése fut át rajtad, boldogan dörzsölöd össze a tenyereid, mert kapsz pár nap szabadságot. Végre kis vakáció, pihenhetsz, hazai omlós tésztát ehetsz, de aztán ránézel a naptáradra, és rájössz, hogy még most is be van táblázva minden perced, egyszer ebédelni mész ide, aztán vacsorázni oda, aztán le van beszélve egy kis karácsonyi italozás, jön az a hirtelen „neeeee, mit tettem, hogy ezt érdemlem?”-érzés. De tudjátok mit? Ezek a boldog ünnepek, boldog újratalálkozások. Ezek azok a boldog pillanatok, amikor az évben talán egyszer (legalább) a te embereid vesznek körül, és nem idegenek. Olyan emberek, akik mellett minden perc élvezet, akik mellett védve érzed magad.

Vidám beszélgetések napjai, amikor előkerülnek az abnormális régi fotók, olyanokkal vagy együtt akiktől sokat vagy távol (a kevés szabadidő miatt), de mégis mikor újra találkoztok, mintha egy nap sem maradt volna ki, hiszen minden nap rengeteget beszéltek még a távolból is. Így a „boldogság” listám harmadik helyét a barátaimnak szentelem. Nekik, az én embereimnek. Azoknak, akik megölelnek, a szemeimbe néznek, és szavak nélkül tudják, hogy mit érzek. Azoknak, akik együtt nevetnek velem, de a rossz időkben, a csendben is velem vannak. Akik meghívnak magukhoz uzsonnára, vagy maratont tartani a kedvenc sorozatunkból kis popcornnal. Akik az életem részei: a családom, akiket én választottam. (És akiknek imádok uzsonnát készíteni, még akkoris ha a sokadik muffin, és tejszínes palacsinta után már szitkozódok.)

Igen, igen. Az áldott láthatatlan barátok (Spanyolországban így hívják, azokat a barátokat, akiket ritkán látnak –szerk), akikkel mindig tartjuk a hagyományt, hogy kiválasztunk valamit, és arról szól minden. És ennyi idő, ennyi év után már mindannyian gyakorlottak vagyunk abba, hogy ne vegyünk ketten ugyanolyan ajándékot, így már nem üti egymást soha semmi… Sorra járjuk az abszurd dolgokat, hogy aztán olyan dolgokkal távozzunk, amik majd a fiúk mélyén kötnek ki, de mégis értéke van, mert barátoktól van. De azt hiszem az évek alatt megtaláltam az igazi ajándékot: boldogság, mosoly… És ekkor már tudtam, hogy legszebb dologként elég egy pillantás, szeretet, amitől jól érezzük magunkat: olyasmit kell adni, mint amit a „La vie est belle” parfüm (Lancome) is okozni tud meglepetésként. Valami olyat, amitől az a valaki, aki kapja, igazinak érezheti magát. (Na, most már, ha valakinek ezt a parfümöt adom ajándékba, tudni fogja, hogy tőlem van, annyit beszéltem róla… elárultam magam! De megéri.)

Szeretettel,

B.