Blanca blogbejegyzése (Március 23.)

Az elmúlt pár hónapban annyi munkám volt, olyan kevés időm volt pihenni és kikapcsolni, ráadásul ugyanazon időn belül megannyi dolog történt, hogy úgy érzem ideje leengednem a horgonyt. Le kell horgonyoznom a kék vizeken, végig kell kémlelnem a horizontot, a szép kilátással. Érzem, hogy egy hajócska fedélzetén vagyok, ami lassan ring a vízen, és érzem, hogy a horizont látványa megnyugtat, elcsendesíti a lelkem hangos robajait. Amikor ez történik, csak azt tudom ismételni, amit a korábbi bejegyzésben is leírtam: „Néha a szél a nélkül csap az arcodba, hogy elhagynád a nappalidat… Látsz a horizonton egy világítótornyot, amivel foglalkoznod kell: egy sziklán áll, piros és fehér színű, és segít megtalálni a helyes utat.”

És a spirálom tekeredni kezd.

Pillanatokon belül én a saját kapitányomként keresni kezdem a világítótornyomat. A Gyönyörű kék vizet látom mindenhol, a kék ezer tónusában pompázik a tenger… De hé! Én ennek már adtam nevet! Hogy is volt? Kék… Kék… Kék Formentera! Ajj, micsoda boldogság, itt vagyok. Itt lenni ezen a szigeten olyan, mintha a világ végére értél volna, és itt nem számít semmi, sem az idő, sem a cselekedetek. És a legjobb: a világ összes ideje az enyém, hogy a kedvenc formenterai tevékenységeimmel foglalkozhassak. Holnap nincs forgatás, holnap nem kelt fel az ébresztő, hogy induljak dolgozni. Holnapután nem kell szöveget tanulnom, nem kell semmit tennem. Szóval, fogom a napszemüvegemet, belebújok a ruhámba, felveszem a szandálomat (ezt a szettet már egy korábbi poszt-ban bemutattam, de nekem ez tiszta nyár, szóval…), és a helyi kikötő felé veszem az irányt La Savina-ban, ahol mindig lehet hajót bérelni, hogy a sziget minden egyes kicsi részletét megismerhesse az ember.

És a spirál továbbforog.

Az előző ilyen bejegyzés Mandoco pizzájának illatával ért véget. Deeeee, úgy döntöttem, hogy most reggeli időben fogom lehorgonyozni a hajómat. Hol reggelizzünk, ha Formenterán vagyunk? Nekem van kettő nagy kedvencem, amikért nem is kell sokat menni, hogy elérjük. Az első a Bar Centro. El tudjátok képzelni, miért ez a neve? Bingó: mert pontosan San Francesc közepén van. Nekem annyira tetszenek ez a dolgok, de tényleg: van romantikusabb, praktikusabb, minthogy így nevezd el a bárodat, ami egy kisfalucska közepén van? Szerintem nincs. A lényeg az, hogy az egyik napsütötte asztal tele van pirítósokkal, és tejeskávés kancsókkal, és az a legjobb szerintem, hogy te csak ülsz, élvezed a napot… Röviden: nézed, ahogy zajlik az élet.

A másik kedvenc reggelizős helyem, szintén San Francesc központjában van, és Ce Na Pepa a neve. Ez a hely húz téged, ahogyan csak megérkezel a szigetre, látod a templom csúcsát a hajóról, és ahogy odaérkezel a templomhoz, meglátod a virágokkal teli teraszt, a kis fa asztalokkal, ami egyenesen megbabonáz. Itt minden olasz –mmmm- és az életben nincs jobb reggeli, mint egy jó kis cappuccino egy isteni brióssal. Figyelem: csinálnak palacsintát és bundáskenyeret is. Egy hatalmas sóhajt hallottatok? Az én voltam!

Egyébként a Ce Na Pepa és a templom között van egy kis ház, kék ajtóval, és kék ablakokkal, ahol annyira nagyon szívesen eléldegélnék… Ez rajta van az én napi (szellemi) kívánságlistámon.

Valamit elkezdtem felfedezni magamban: van valami, ami aggaszt, ami húz magával. Igen, ezek a vágyaim, amikről le kell mondanom Kék Formenterában. Bérelek egy biciklit, és nem tudok más útirányt elképzelni, mint az Illetes-t. Tudom, hogy van rengeteg strand Formenterán, de nekem ez a kedvenc helyem. Hátrahagyom az El Pirata-t, a Juan y Andrea-t, és a strandok nagy területét, ahol a nagy nyári bulik szoktak lenni. Az utolsó pontig megyek, ahol letehetem a biciklit, leengedhetem a horgonyt… Van egy pötty a horizonton és az ott Espalmador. És máris megérzem ennek a helynek a jelenlétét a bőrömön… Istenem, micsoda boldogság.

És a spirál tovább forog.

És éhes vagyok. és tudom, hova kell mennem: a Can Toni-ba, a Pilar de Mola-n. Az út odáig biciklin egyszerűen csodálatos. Szeretem a gödrök zúgását ahogy biciklivel végigmegyek rajtuk, egészen a sétányig, ahol nem látsz mást, csak éttermeket, bárokat, fehér házakat, mindet egy utcán. És ezek közül az utolsó a Can Toni, ami egy igazi baleári életérzést ad (mivel Ibizán vagyunk, a San Miguelen, és akadnak dohányboltok), plusz ez az egyik legjobb étterem, ahol valaha ettem. Van szardella nyárson, paradicsomos kenyér, friss tésztaételek, lazac, krumpli, baleári kolbász, kuszkusz, ibériai sonka… Ez lenne a paradicsom? Szerintem igen. Továbbá a Can Toninál több út is keresztezi egymást, ami a szigetről fut be. El lehet kalandozni a szőlők között napközben, malmok mellett, fenyős részen, és hirtelen egy másféle Formenterán találja magát az ember. De nem én, én maradok a nagy Kéknél.

Sétálok egy kicsit ezen a környéken, és visszaemlékezem, mik történtek itt. Ahogy visszarázódok a kis melankóliámból, visszatekerek a biciklin az Es Calo-i San Agustí.n keresztül. Ezen a strandon nekem van egy kis rész, amit nagyon magaménak érzek, ez egy kis móló, aminek a teteje fával van borítva. Szeretek csak úgy ülni itt, és nézni a nyugodt vizet. És hagyom, hogy a világ rohanjon tovább mellettem…

És mi a helyzet a vacsorával? Nyáron a legjobb választások a szigeten vannak. Reggeliztünk egy jót, ettünk egy könnyű ebédet, bejártuk Ibizát, és mikor látjuk a lemenő napsugarakat megcsillanni a homokvárakon, ideje visszatérnünk Formenterára vacsorázni. Rengeteg hely közül lehet itt választani, ahol vacsorázni lehet: vannak olcsóbbak, vannak drágábbak. Lehet asztalt foglalni a Can Carlos-ban, ahol a holdfényben vacsorázhatunk, nyugodt környezetben, gyümölcsfák között, és a legjobb választás a gazdag bármilyen feltétű tészta. Ugyanígy lehet foglalás a Can Gavinu-ban, ahol az asztalokhoz vezető út egy gyönyörű kis kavicsos ösvény, két oldalán pislákoló fényekkel. Itt nagyon finom húsételeket kóstolhatunk, nagy adag salátákat, és nem szabad elfelejteni az ecetes szardíniájukat. Na és persze van egy hely, ahová asztalt se kell foglalni, és ami ezt a bejegyzést is ihlette Formenteráról: a Macondo, San Ferranban, Ses Roques-ban.

Én a biciklimmel természetesen oda tekerek. Hetek óta ezeknek a pizzáknak az illatát érzem az orromban… Kis piros asztalok, és hozzá piros székek vannak, két főnek tökéletes. Két féle pizzaalap közül lehet választani: vannak piros pizzák (mozzarella nélkül), és vannak fehér pizzák (paradicsomszósz nélkül). Mindenki a Marinara Pizzáról áradozik, de az én kedvencem a Fidel. Nagy, kerek, csupa hús. Van jobb annál érzés, mint egy jól megpakolt pizzába harapás után, az azon lévő összes ízt egyszerre érezni? Megint hallottatok egy hatalmas sóhajt? Újra csak én voltam!

És a spirál forgása a végére ért.

És én újra a nappalimban vagyok.

És bár az elmúlt hónapokban nem sok minden történt, nehéz időszak volt, most mégis sokkal jobban érzem magam. Nincs annál jobb gyógymód semmire, mint elvitorlázni Formenterára, a lakás elhagyása nélkül, és lehorgonyozni annyiszor, amennyiszer csak akarok.

Éljen Kék Formentera!

Szeretettel,

B.

UI: Tudom, hogy még rengeeeeteg hely van Formenterán, de nekem ezek a kedvenceim.

Nektek vannak? Meséltek róla nekem?