Blanca mai blogbejegyzése:

Amikor a divatról tesztek fel nekem kérdéseket, vannak, amik rendszerint ismétlődnek. Az egyik: „Milyen kincseket tartasz a szekrényedben?” Másik: „Mi az, amit mindenhová magaddal viszel?” És ez: „Mi az, ami már nagyon régóta megvan, és még mindig nem akarsz tőle megválni?” Úgy tűnhet, hogy ezekre könnyű válaszolni, pedig egyáltalán nem. Sőt, ha van időd nyugodtan gondolkozni rajta – és nem csak piff-puff gyorsan, mint egy interjún -, rájössz,hogy csak ilyenkor tudsz valós választ adni erre a három kérdésre.

Mert ha tisztán átrágjuk magunkat, tudjuk, hogy egy kincsnek mindek kell lennie: kincsnek, ami felbecsülhetetlen (és ennek semmi köze a pénzhez). Valami, aminek az elvesztése, tönkremenetele nagy kár lenne. Valami, ami már hosszú ideje megvan, ami már nem csak egy ruha, hanem a stílusod, a személyiséged része. Valami, amit hiába nem viseltél már régóta, mégis, mikor újra előveszed, egyből elönt a jóérzés, érzed a biztonságos „helyet”… Kicsit olyan, mint amit a barátságról mondanak: „A barátok azok barátok. Sem az idő, sem a távolság nem számít.”

Jól gondoljátok át, mert nagyon igaz; vannak ruhadarabok, amelyek a barátainkká válnak. Más darabok a legjobb barátainkká. Olyan ez, mint a hús és vér: kéz a kézben járunk velük. Azok, amik mindig ott vannak, amik jóérzést adnak, amik az igazat mondják. Amikben mindig kényelmesen érzed magad. És azok, amiket hiába nem hordtál régóta, akiket nem láttál régóta, együtt le tudjátok győzni a tér is idő által elétek állított akadályokat. Mert a barátok azok barátok. Sem az idő, sem a távolság nem számít.

Azért mesélek most nektek erről az egészről, mert a napokban a kezeim közé került az egyik legjobb barátom: a báránygyapjas farmerdzsekim. Tiszta szívemből szeretem, de tényleg. Fogalmam sincs, milyen régóta van már meg, de mindig, mikor ezt viselem, jól érzem magam benne, csinosnak és magabiztosnak. Egyszerű: mindig tudom hordani. Volt már rajtam tavasszal, ősszel és télen is. De egy nyárvégi estén is fel lehet venni, amikor az ősz már az ajtón kopogtat, hogy „Hey girl! Jövök!” Lehet hordani szoknyával, nadrággal és egyrészes ruhával is. Csíkos felsővel, fehér blúzzal, fekete pólóval, bármilyen színű pólóval. Fel lehet venni koncertre, barátnős vacsorára, különleges ebéd-eseményekre, családi vacsorákra. Ebben kuporgok, ha fázok, ha gyengének és szomorúnak érzem magam, amikor későn érek haza, vagy korán megyek el otthonról. Ezt viselem, akár rövid ideig utazok, akár hosszú ideig. Millió dolgot tartottam a zsebeiben, hogy később hátha hasznát veszem azoknak, és végül nem minden ment át ezen a rátán. De voltak olyanok, amiket, mikor később előhalásztam a zsebekből, megmosolyogtattak, és most a titkos ládikámban pihennek, például régi mozijegyek.

Szóval igen: ez az én kincsem.

Számomra ez felbecsülhetetlen.

Vele nem számít sem az idő, sem a távolság. Mindig ott van, amikor szükségem van, és jól érzem magam benne. Remélem nektek is van legalább egy ilyen barátotok, akik fogják a kezeteket.

Bemutatjátok nekem a ti legjobb barátaitokat és kincseiteket?

Szeretném megismerni őket és a történeteiket…

Szeretettel,

B.