Blanca mai blogbejegyzése:

’Futás’, ’stresszes’ és még a „vége érhetetlen’. Ezeket a szavakat használnám, ha valaki arra kérne, hogy írjam le pár szóval a múlt heti, keddi napomat az életemben, január 19.-ét. A nap reggel 7:30kor kezdődött, amikor készülődtem a sorozatom forgatására, és nem úgy, hogy fogtam a kis hátizsákim és mentem, nem, hanem egy 6 cm vastag forgatókönyvvel a hóna alatt… Plusz mindent bepakoltam, amit úgy gondoltam, ezen a napon az éjszakáig szükséges lehet (még a kajámat is kis tupperekben). Ezen a keddi éjszakán tartották a Feroz Díjátadót, ahol a hazai kritikusok és újságírók díjazzák az ország legjobb filmjeit, alkotásait, színészeit, rendezőit és még sok szakmabélit. Ez egy olyan díjátadó, ahol akár három évet is kihagyhatsz, de ha meghívnak, tudod, hogy ott kell lenned, mert fontos, hogy ott lássanak. Azt rebesgetik, hogy a jövőben nevezhetjük akár a spanyol Golden Globe-nak is… Szóval, számít az itt megjelenés, mert ez nem olyan díj, amit minden sarkon a fejedhez vágnak, hanem ha a birtokodban van egy Feroz, akkor már a kerekasztalhoz tartozol…

A napirendem teljesen zsúfolt volt, levegőt venni alig volt időm, mosdóba is alig tudtam kimenni. A munkával akkor végeztem, amikor a rendezvény kezdődött, így csak akkor tudtam kezdeni készülődni, így a késésem elfogadható volt. Ahogy az utolsó „és ennyi!” is elhangzott, rohantam is találkozni Rebecca-val és Jesús de Paula-val, hogy a kezeik közé vehessenek. Kezdtünk is 20:30kor: Rebecca már előkészítette a milliónyi sminket, ecsetet, meg mindent, és Jesús pedig már készülődött a frizurához, amit hetek óta tervezgettünk. Az átalakulás össz-vissz fél órát vett igénybe… Nekik, kettejüknek egy emlékművet kéne állítani!

Ebben a fél órában született meg a ’40-es évekbeli Blanca Suárez a hamis új külsővel, és mindennel. A ruha hosszan lelógó volt, a földön húztam magam után, a szandálomat pedig csak ott csatoltam be, mert egy másodperccel sem akartam többet veszíteni. A gála 21:30kor kezdődött, és a kategória, amiben jelölve voltam (legjobb női mellékszereplő a Mi Gran noche-ban nyújtott alakításomért) az első volt az egész átadón (és tessék, milyen véletlen, hogy életemben először érkezek késve egy díjátadóra, és pont az én kategóriám az első… És odaérek még éppen időben, erre nem nyerek!). Persze nem azért vagyok csalódott, mert nem nyertem, mert vagy nyer az ember vagy nem, hanem mert ezért siettem, a munkával, mindennel.

Szinte mindig Natalia Belda dolgozik velem az ilyen eseményekkor, de rosszul éreztem volna magam, ha csak ezért az egy estéért haza kellett volna jönnie a nyaralásából, egy másik országból. Tehát az ő rábólintásával, felhívtam mást, akire szintén maximálisan rá merem bízni magam, és tudom, hogy profin dolgozik. Rebeccának mindig remek smink, és frizura ötletei vannak, most is tetszett, amit megálmodott, egy letisztult smink volt sötét ajak-hangsúllyal. Az outfit egy ezüstfehér ruha volt, és a glam kedvéért vörös rúzst akartunk… de aztán arra gondoltunk, hogy miért nem vállalunk be valami merészebbet, modernebbet. Ezen döntés alapján lett végül jól kidolgozott szempilla, a megfelelő pontokon fénylő arcbőr, és egy nagyon sötétbordós, lilás rúzs.

De úgy hiszem, hogy a legnagyobb hírverést a hajam kapta az óta. Hónapokkal ezelőtt Gigi Hadid egy fehér öltöny-félében és meglepő hosszúságú, de csodás új frizurával jelent meg, ami manapság nagyon divatos: a midi frizura, ami tényleg nagyon a toppon van most. A probléma az, hogy színésznőként macerás a hajhosszúság-téma. Szerintem nekem az okozott egyszer traumát, hogy évekkel ezelőtt egy sorozatnál levágattam a hajam, de elég rossz módon, és azóta megválogatom, hogy ki nyúlhat a hajamhoz, ki vághat belőle, ki festheti. Na, mindegy, szóval beszéltem Jesús-szal – Gigi képével mellettünk – és azt mondta: „Utánajárok, nem lehet olyan nehéz megcsinálni.” Jesús magához vette a telefonját, és hívogatni kezdte az ismerőseit a világ minden táján, egy hónapon keresztül nyomozott, és végül az extensionmania-val együttműködve készítettek egyfajta parókafélét, ami midi frizurát adott, és befestették a hajammal egyező színnel, hogy ne térjen el. Napokon keresztül próbálgattam, gyakoroltam az együttélést vele, mert tudtam, hogy nincs sok időnk a nagy napig. Tökéletesnek kellett lennie, igen vagy igen, más választás nem volt.

Jesús mindent precízen csinált. Az egész hajamat befonta, és úgy állt körökben a fejemen, mint egy kígyó. A parókát hozzávarrta a megfelelő helyeken, de rettegtem, hogy le fog esni. A felső rétegek takarták a többit, és az volt a lényeg, hogy olyan hatást érjen el az egész, mintha vállig levágattam volna a hajam. És már csak a GHD hajformázója kellett, hogy megcsináljuk a hullámokat, és összekeverjük a paróka és a saját, fonásból kimaradt hajamat. És a végeredmény jól látható, isten tudja, kik írtak napokon keresztül, hogy tényleg levágattam-e a hajam. Legelőször úgy voltam vele, hogy hagyom majd az embereket ebben a hitben legalább pár napig. De olyan szép volt, úgy tetszett, annyira nem bírtam magammal, hogy pár nappal az egész díjátadó előtt muszáj volt elszólnom magam: nem igazi, ez csak egy ál-rövid frizura! És az igazság az, hogy az emberek lehidaltak ettől… Nagyon jól eső érzés volt. Belenéztem a tükörbe, és ugyanúgy magamat láttam, csak rövid hajjal, és habár a díjátadó után egyből levettem, nagyon tetszett ez a „találmány”. És őszinte leszek veletek: belezúgtam ebbe a hajhosszba. De már nincs. Viszont jó tudni, hogy még vannak olyan emberek, akik igenis szeretnek kísérletezni, és kockáztatni, ahogy én is.

Egyértelmű, hogy ez a nap egy, s más okokból felejthetetlen lesz. Például, a ruha Stephane Rolland-tól, amit Leti (Leticia Riestra, a stylist-om) választott, a galaktikusan, ezüsten csillogó felsőrésszel a retinámba égett, és hozzá a lágyított fehér, lógó alsószoknya.

Amit a legelejétől biztosan tudtam, hogy ezen az estén gyémántot akarok viselni, ezért választottunk kettő fehér-arany és gyémánt kirakású fülperecet a Suareztől, és két nagyon látványos gyűrűt a Rabat-tól. A gyémántgyűrűkben az tetszett a legjobban, hogy mennyire ötvözték a klasszikus és modern stílust együtt. Az egyik egy duplagyűrű volt, kicsit görbített, és különböző méretű gyémántokkal volt kirakva. A duplagyűrűnél érdekes, hogy az ember azt hiszi, hogy majd nehéz lesz az ujjait mozgatni, de ez nem így van. A másik pedig egy spirál kialakítású volt, ami az egész ujjam díszítette. Ez szintén nem gátolt a kézmozgásokban. Megtörtént! Ezekkel a fényes ékszerekkel megszületett a galaktikus style, csillogtam, és eleinte úgy tűnt, mintha most jöttem volna le az űrhajóval közvetlenül a Holdról.

A gála rövid volt, mindösszesen 11:05-ig tartott, aminek hálát adtam, mert másnap nekem az ébresztőm ugyanakkorra volt beállítva, mint azon a keddi napon is. Szükségem volt a pihenésre, és persze a tanulásra. Elköszöntem a társaimtól gyorsan kifelé menet, és be is szálltam egy taxiba… Díj nélkül, hiszen ez az este nem nekem hozta meg a szerencsét, hanem Luisa Gabasa-nak a ’La novia’-ban nyújtott alakításáért. Hogy szerettem volna-e én kapni a díjat? Természetesen, igen. Tény, hogyha valaki díjazza a munkádat, elismeri a munkádat, az jól esik. Szóval, igen, azt hiszem, szerettem volna.

Szinte egy perc alatt megszabadultam a sminktől, a frizurától, és kész voltam menni az ágyba, lepihenni, megbékíteni az idegeimet, nyugodtan álomföldre jutni, hogy másnap ismét forgathassak. Mehetek dolgozni, és próbálhatom átadni a történelmet. Mert nem csak a bulik, a pompa, a díjátadók (meg minden ilyen más) létezik a világban, hanem van munka, vannak kötelezettségek. Mert ha nem lenne meg a nap erőfeszítés, akkor ezek a csodás esték (jelöléssel együtt) se lennének: megkapod az extrákat, az ajándékokat, de előtte keményen meg kell dolgozni érte.

Úgy dőltem az ágyba, mintha egy maratonról mentem volna haza. Sok időbe telt, mire végre el tudtam aludni, mert még mindig görcsben volt a gyomrom az idegességtől… De végül minden a helyére került a lelkemben.

Szeretettel,

B.