Elolvashattok egy elég hosszú interjút Blancával, ami a Shangay.com-on jelent meg. A fordítást most is mklaunak köszönhetjük.

Shangay: Úgy tűnik, hogy nem egy olyan színésznő vagy, aki kerüli a promocionálást. Miért?

Blanca: Mert ilyenkor az ember más lehet kicsit, össze van kapcsolva ez az egész a divattal, na meg láthatod, hogy kik jönnek el, kik kíváncsiak az egész produkcióra. Naprakész lehetsz, és ez tetszik.

S: Rád térve. Hogy érzed magad most ebben a helyzetben? 

B: Én nem szeretek semmi ilyet (nevet). Egyébként mindig kicsit érdekesnek találom. De nem vagyok az, aki védőfallal körülépíti magát, se az, aki erőszakosan reagál le mindent egy interjúban. Oké ez gagyi válasz volt! Jól, kényelmesen érzem magam, szerintem jól kezelem a médiát.

S: Ez az első olyan év a karrieredben, amikor két olyan karaktert formálsz meg, akiken nevetni lehet, először ugye a Perdiendo el Norte-ban láthattunk, és most a még nagyobb felhajtással körülövező Mi gran noche-ban…

B: Mindent elfogadok, amire lehetőségem nyílik. Nehéz, mint minden más műfaj, itt arról van szó, hogy „na menjünk, nézzük meg mennyire adják jól a komédiát”. Igen fontos, hogy te… mi mit csinálunk, de az fontosabb, hogy a kívülállók, hogy állnak hozzá. Mondhatnám, hogy igen az én érdemem, hogy felkértek ezekre a szerepre, de nagyobb köszönet jár a rendezőknek, akik rám gondoltak…

S: Te szeretsz nevettetni?

B: Nagyon. Mindig félek, ha vígjátékot forgatok, mert ha rosszul csinálod, az egész borzalmas lesz. Megvan a vonal, ami mentén egyre komikusabbnak kell lennie a filmnek, lépésről lépésre, és hidd el nehéz. És tudod, mikor vagy nevetséges… (nevet). Ilyenkor muszáj kilépned a komfortzónádból.

S: Milyen a te komfortzónád, mint színésznő?

B: Nem tudom, de nem is akarom tudni. Ha ki-bejárkálnék ebből, olyan lenne, mint valami megtévesztés. Szerencsés vagyok, mert olyan munkám van, amit szeretek. Élvezem ezt az egészet.

S: A Mi gran noche-ban a te karaktered a legszórakoztatóbb, és meglepődtem, mert még soha nem láttalak ilyen bohócnak…

B: Én ilyen vagyok. Hát nem bohóc, inkább bolond. Nagyon tudok bolondozni. Az emberek, akik ismernek, tudják. A médiában megpróbálnak összerakni rólad egy képet, hogy milyen is vagy, de sokszor tévednek. Nem látnak, nincsenek veled nap, mint nap.

S: Mit gondoltál, amikor felajánlották ennek a kicsit ostoba lánynak a szerepét?

B: Hogy csakis egy Alex de la Iglésia filmben tudnék egy ilyet eljátszani. Minden karakter ilyen igazából a filmben a maga módján, mert mindegyik egyformán abszurd szereplő, és ez a film megadja nekem és a társaimnak is azt a szabadságot, hogy simán hülyét csináljunk magunkból. Sok színészt foglalkoztató film ez, de tökéletes nyugalom volt egyébként végig, talán azért is, mert szabadak voltunk, na meg jó kapcsolat mindannyiunk között. Hozzám legközelebbiek, mármint akikkel sokat forgattam együtt most a filmet például Luis Fernandez, Ana Polvorosa, Antonio Velázquez és Pepón Nieto. De sokat találkoztam Raphael-lel és Terele Pávez-zel.

S: Mi volt a gondolatod, amikor megtudtad, hogy Raphael-lel fogsz forgatni?

B: Megdöbbentem. Még jobban akartam, hiszen Raphael egy ikon, nem beszélve a zenéjéről. És nézz rám, nem álmodtam… Ez olyan, mintha azt mondanák, hogy holnap Rocío Jurado-val kell forgatnom. Jajj, bárcsak… Tuti meghalnék.

S: A rajongója vagy Jurado-nak?

B: Nem különösebben, de lenyűgöz, mint személyiség. Szerintem ő is a kultúránk része.

S: Akkor kinek a rajongójának mondanád magad?

B: Hú, hát én kicsit ilyen „mítoszmániás” (az idősebb generáció művészeit szereti- szerk) vagyok, rajongója senkinek nagyjából. Van egy zenész, akit kiskorom óta figyelemmel követek, ő Ivan Ferreiro például, de nincs elég hely egy papíron, hogy mindenkit felsoroljak (nevet). A színészekkel ugyanígy vagyok, és vonzanak a furcsa alakok, például Dennis Quaid. Talán Leonardo di Caprio az, aki beleillik a kategóriába, hogy rajongok érte.

S: Mi a legmaradandóbb dolog benned azokból, amiket együtt éltél át Raphael-lel?

B: A nyugalom, ami belőle árad, a humora, és az az elképesztő energia, amivel fel van töltve. Látni őt nevetni, így élőben, nem képernyőn, olyan, mintha minden percben baráti pofonokat kapnál. És nézd… Mi is mindannyian nevetünk, pont, ahogy lennie kell…

S: A karaktered egy két lábon járó „átok” (ahova megy, történik valami baj- szerk). Te babonás vagy?

B: Egyáltalán nem. Én is elmentem sárgában egy rendezvényre, mégsem történt semmi.

S: A Mi gran noche engem sokban a Los amantes pasajeros-ra emlékeztet, nem csak azért mert hasonló szereplőgárdát vonultat fel, de a csúcspontok is hasonlók a két filmben…

B: Egyik sem az én szerepeimre van hangsúlyozva. De egyébként igaz: mindkettőben van egy nagy kirobbanó pont, mindkettő kis, zárt térben játszódik többnyire… És sok a közös színész a kettőben.

S: Nagyon hamar Almodovar egyik múzsája lettél, egymás után két filmjében is szerepeltél, először a La piel que habito-ban, majd a Los amantes pasajeros-ban. Nagy felelősség volt azért, nem?

B: Pedroval dolgozni, valami nagyon csodás. Olyan vagy, amilyen vagy. Amikor először megkaptam ezt a lehetőséget, el se hittem, életem fénypontjának éreztem, csodálatos volt. De mint normális ember, én is bizonytalan voltam magammal szemben, mindig kételkedtem magamban, abban, hogy jól csinálom-e, amit éppen mondanak nekem. Sikerült, szerencsére. Aztán hívott a folytatásra, és azt gondoltam „ezért kedvelem”. Azt mondta, „most, hogy így megnézlek, te pont olyan vagy, mint amilyennek akarlak tudni” (nevet). Persze, néha arra törekszünk, hogy mást kapjunk, de valahogy mégis mindig annál kötünk ki, hogy így vagyok jó, ahogy vagyok.

S: Melyik filmben mi tetszik jobban?

B: Nem tudom. Az a baj, hogy én minden alakításomból tömérdek hibát fel tudnék sorolni, vagy később visszanézve millió olyat tudok mondani, hogy mit kellett volna másképp csinálni.

S: Melyik film tetszik jobban a kettő közül?

B: Imádom a Los amantes pasajeros-t.

S: Tudod, hogy egyike vagy annak a kevés embernek, akiknek ez a favorit?

B: Tudom, kevesen vagyunk, de akinek tetszik, annak nagyon tetszik. Sok baráttal is szembe mentem emiatt, mert nem éppen szép, sőt elég durva dolgokat mondtak róla. Persze tudom, hogy nem mindenkinek tetszhet, hogy vannak olyanok, akik nagyon várnak egy filmet, és amikor megnézik, úgy érzik, valami mást kapnak, mint remélték.

S: Nézzünk végig a rendezőkön, akikkel az utóbbi időben dolgoztál. Mire vágysz most?

B: Velük ismételni újra és újra. Sőt, igazából bármelyik rendezővel dolgoznék újra, akivel már forgattam. Aj, mindig nagyon beleélem magam ezekbe, és nem tudok senkit kiemelni soha.

S: Melyik filmet szereted legjobban Álex de la Iglésia-tól?

B: A La comunidad-ot, mert egy abszolút horror sztori, de mégis meg van spékelve némi humorral. Tetszik, hogy a környező helyeket ilyen ijesztőnek írja le. Nekem legalábbis ez jön le, nem tudom, te hogy vagy vele. Elmegy egy találkozóra az ember, és nem megy haza…

S: Az újságokon keresztül az jön le, hogy egy normális életet élsz, és nem rejtegeted. befolyásol téged a média, hogy változtass?

B: Nem tudom mi a céljuk, hogy milyennek akarják mutatni az életemet. Utálom, hogy néha totál inkognitóba kell vonulnom, pedig én is csak moziba járok, beülök egy helyre meginni egy italt a barátaimmal, eljárok sétálni… Mint minden ember. Nem mindig ugyanúgy reagálok a médiás dolgokra nekem is vannak jó és rossz időszakaim.

S: Melyik volt a legrosszabb időszak ilyen médianyomásban?

B: Ezek ilyen ciklusosan vannak. Két olyan igazán szörnyű pillanat volt, amikor inkább elvonultam mindenki elől. Most is valami hasonló dolog kavarog bennem. Mindig a képembe vágják az engem érzékenyen érintő kérdéseket.

S: Tisztában vagy azzal, hogy eddig majdnem minden eddigi párod a meleg-közösség szex-szimbólumai?

B: Ez csodálatos! (nevet) Jajj, most muszáj nevetnem. Beszélgettem már ilyenekről, de ez egy új információ, de mindegyis, mert ez szerintem így is úgy is szuper.

S: A TV-ben láthattunk nemrég Bella-ként, most pedig minden hétfőn a Carlos, Rey Emperador-ban találkozhatunk veled. Mindig egyre magasabbra teszed a lécet.

B: A La Bella y la Bestia forgatása alatt Olaszországban rengeteg új élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam. A Carlos, Rey Emperador pedig egy különleges produkció, meghatározott közönséggel, és úgy érzem, jól haladunk vele minden szempontból.

S: Nem voltál megijedve, hogy a királyi család talán legszebbjét kell alakítanod?

B: Nem. Csak nézzünk végig ezeken az embereken, korhű ruhák, frizurák. Rájössz, hogy a szépség fogalma változott. Magamat nem különösebben kedveltem így. (nevet)

S: A közelmúltban játszott szerepeid: egy szépség, egy királynő, egy átokverte bohóc. Milyen másfajta szerepet fogadnál el, ha felajánlanák?

B: Valami olyat, amihez nagy fizikai változást kéne produkálnom.

S: Például kilókat felszedni, megcsúnyulni?

B: Úgy tűnik, ez most nagyon elterjedt a színészek körében. Matthew McConaughey is megcsinálta, és mennyire tiszteli érte mindenki… Nem tudom. Nem akarok nagyon szélsőséges opciók közül válogatni, ami jön, jön.