Mai blogbejegyzés:

Azt mondják, két napja volt az év leghidegebb napja. Egy kis időben le is tudtam ezt ellenőrizni, amikor meglátogattam a barátaimat két szieszta között egy fárasztó munkával teli hét után. Ezekben az időszakokban leginkább egy jó meleg ruhára van szükség (és persze cipőkre, természetesen). Alapvetően a legjobb egy belül bundás kabát, ami alá sok ruhát nem is kell pluszban felvenni.

De én szoktam, lehet, hogy óriásnak nézek ki utána, de ilyen vagyok, otthon is a kanapén két meleg, szőrös takaró vár mindig. Pistacho is imád alájuk bebújni, mikor hazaérünk a sétából. Olyan jó érzés, amikor bemegyünk a hidegből, lerúgom a cipőimet, megyek a takaró alá, és érzem a lábamban, ahogyan fokozatosan melegszem fel.

Read More

Mai blogbejegyzés:

Nem fogok azzal újat mondani nektek, hogy tiszta szívemből szeretem a kutyámat. Sőt, azt mondanám, hogy senki mást nem szeretek ennyire. Lehet, hogy ezért is használom, a szeretem (szerelemből) szót (amar-szerelemből szeretni, querer– szeretni, itt amar– szerk), ami túlmutat a sima szeretleken (itt querer– szerk). Pistacho, szeretlek (amar-szerk). Sok idő eltelt 2014 júliusa óta, amikor írtam egy „Pistacho, a legjobb fiú” című bejegyzés – köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, és adta tovább és tovább, hogy olvassák többen-. Igen a mostani posztban is ugyanaz a fotó szerepel, mert ez az egyik kedvencem, mutatja, hogy mindig együtt vagyunk. Abban az írásban meséltem nektek arról, hogy került hozzám ez a kis tacskó, hogy mennyit beszélgetek vele, hogy meg vagyok arról győződve, hogy mi ketten milyen jól megértjük egymást. Írtam arról is, hogy milyen lenyűgöző, ahogy kialakul a a kapcsolat, a kötődés az ember – nem szeretem azt a szót, hogy gazda, tulajdonos, úgy érzem, mi nem így vagyunk Pistachoval – és kutya között. A viselkedéséből, abból, hogy megpróbál utánozni téged, meg tudod mondani, hogy mi baja van, és ő is tudja a te gondolataidat… Olvassa a szavakat a fejedben, igazi telepatikus kapcsolat.

Read More

Mai blogbejegyzés:

Öltözködés és a családi összejövetelek. Egy téma, ami több gondolatot is felvetett bennem az elmúlt napok ünnepi, családi találkáikor. Nézzük csak, nézzük át világosan: ha egy fix, külső tényezőt kell kiválasztani, hogy mi a legfontosabb, legyünk őszinték: szeretnénk, tetszeni az embereknek. Szerintem az fontosabb, hogy amikor mi belenézünk a tükörbe, mielőtt elindulunk otthonról, szépnek lássuk magunkat, meg legyünk magunkkal elégedve, és azt mondhassuk „Na, ez nem is olyan rossz, mehetünk”. Csak ugye kell a változatosság a napi szintű kinézetünk és a különleges alkalmakra szánt szettek között.

De, könyörgöm ne keverjük össze, nem az a cél, hogy a legutolsó szomszédnak is tetszeni akarunk (még ha dicsérnek is) szimplán ez egy templomi igazság (spanyol kifejezés arra, hogy ez egy tény– szerk), hogy szeretnénk jó színben feltüntetni magunkat, igen, hogy van ízlésünk például. Az a helyzet, hogy az év utolsó napján igyekeztem kitenni magamért a családi banzájon: magassarkú, ékszerek, csinos ruha. Úgy akartam átlépni 2016-ba, hogy csinosnak érzem magam, és igazából ezt is éreztem a kicsit erősebben kifestett szemem segítségével is. Előtte meg még otthon segítettem a szüleimnek a ház körül, vacsorát csinálni meg minden, szóval megérdemeltem, hogy még a hajam is extra legyen egy virágkoszorúval.

Read More

Mai blogbejgyzés:

Nem tudom, mit szeretek jobban: a Királyok Éjszakáját vagy a Királyok Napját (ünnep Spanyolországban- szerk). Az előbbi lenyűgöz, és izgatott vagyok miatta, ugyanúgy, mint amikor kislány voltam. Az utóbbi pedig állandóan a bűvkörében tart, megrövidíti az alvásomat, mert reggel alig várom még ennyi idősen is, hogy szaladhassak a nappaliba, hogy megtudjam, hány ajándékot kaptam. Amit viszont utálok, mikor meghallom, hogy „na vége az ünnepeknek”. Igen, hivatalosan is vége, tudom. De azért ennyire hiper-realistának nem kell lenni, nem?

Az ünnepek, és ennek az illúziója addig tart, amíg mi úgy akarjuk: egyszerűen csak minden napra be kell jelölni valami különlegességet a naptárban. Megteheted, hogy időről időre beiktass egy-egy Királyok Éjszakáját vagy Napját. Igenis, megteheted, még akkor is, ha hivatalosan nem is ünnepnap, de milyen jó, amikor lefekszel este, és izgatottan várod a reggelt, hogy vajon milyen meglepetést tartogat az ébredés. De hogyan is? Nagyon egyszerű: tervezz kicsit előre.

Read More

Mai blogbejegyzés:

Ma azt terveztem, hogy írok egy bejegyzést december 31.-éről, az év utolsó napjáról. Egy célokkal teli post-ot akartam, amelyben felvázolom, elképzelem a 2016-os évet, szellemes idézetekkel, és nagy szavas mondatokkal… De a sötét erők munkálkodtak, és meg kellett változtatni a témát az utolsó pillanatban (nagyon az utolsó pillanatban!). Tegnap felötlött bennem, hogy talán ideje lenne kimozdulni a házból, és hátrahagyni a „pizsamában a kanapén fetrengős” napokat. Egy ilyen napon csak város hogy teljenek az órák: reggel, délután, este, és jön a következő 24 óra… Az egyik ilyen esős napon, már azt sem tudtam, hogy gyorsan vagy lassan telik-e az idő.

Read More

A Vogue a Lancome-ért. Már csak három nap maradt 2015-ből, és jön, 2016. Jön a nagy esemény 31.-én, amikor mindenki úgy lesz, hogy majd másnaptól biztosan minden más lesz, mintha abban az egy percben 00.00 és 00.01 között annyi minden változna. Ez egy nagyon szép illúzió, de lássuk be, a lelkünk ugyanaz marad, a ráncainkból sem lesz feltétlenül több, és sajnálom, de olyan Újévi fogadalmakat teszünk, amik lehetetlenek. Kicsit megcsúsztam, sajnálom, de így a karácsonyi időszakban, én is el voltam foglalva, mégpedig a kulcsszóval, ami mindenkinek fontos: a család.

És ezzel elérkeztünk ahhoz a naphoz, amikor végre megkoronázzuk a „mi tesz engem boldoggá?” listát, amit pár hete kezdtem el a Lancome-mal együtt működve… Első ránézésre olyan volt, hogy ez nagyon könnyű lesz, de ha az ember őszintén akarta, akkor mégsem volt annyira könnyű, és ez idő alatt a La vie est belle parfümöt is megismerhettem. És felfedezhettem, hogy mik azok a fogalmak, dolgok, akármi, amiket ha sorba rakok, és abban a pillanatban, hogy rágondolok, olyan igazi, Julia Roberts-es széles mosolyom lesz, és ami olyan ragadós, mint az ásítás. Pluszban olyan érzésnek kell eltölteni, nálam legalábbis így volt, mint mondjuk, mikor egy motor fokozatosan izzítja be a gépet, vagy amikor kibontasz egy üveg pezsgőt, és látod, ahogy a buborékok folytonosan nyomják ki az üvegből a dugót, és végül jön a pukkanás, és a levegőbe kerül. Ezt kell érezned, ha boldog vagy. A dolgok, amik bizsergést, vágyat keltenek benned, amiktől önmagad mersz lenni, amik, vagy akik azt szeretik, aki te igazából vagy, és mindig veled vannak (a jóban és a rosszban is).

Read More

Blanca mai blogbejegyzése:

Túlestem pár másféle napon. Takarítottam, takarítottam, kipucoltam a ruhásszekrényemet. Próbáltam könnyíteni a polcok súlyán, hiszen rengeteg minden felhalmozódott, nem csak ruhák, de különböző dolgok is… és persze így tettem a fiókokkal és a többi hasonló hellyel is. Már kezdtem besokkolni az elmúlt napokban, hogy bementem a szobámba, megálltam csípőre tett kezekkel, és mintha lézersugár nyilallna ki a szememből, pásztáztam a dolgaim között.

Csak nézed és nézed, és végül ezeknek csak a 80%-a maradt meg. A barátnőm, Irene nemrég (és most összefoglalom a beszélgetést néhány szóban) azt mondta, hogy úgy a legegyszerűbb megszabadulni bárminemű ruhától, tárgytól, hogy megnézed és felteszed magadnak a kérdést: „Engem ez tényleg boldoggá tesz?” És ilyenkor rájössz, hogy mire is van valójában szükséged azok közül.

Read More

Blanca mai blogbejegyzése. Egy videót is megnézhettek ezen a linken.

Barátaim, itt vagyok újra, hogy meséljek nektek a harmadik pontról a „Mi teszi boldoggá BSt?” listámon. A kihívás, amit a Lancome csapata adott nekem a „La vie est belle” parfümmel, elsőre könnyűnek tűnt, azt hittem hogy 10 másodperces gondolkozás elég lesz… De nem, barátaim. Ez sokkal bonyolultabb, mint, aminek látszik (ha komolyan, őszintén és teljes elhivatottsággal csinálja az ember).

A legfontosabb lépés pár héttel ezelőtt történt: olyan volt, mint egy járvány, mikor a whatsappon sorra jöttek létre a csoport-beszélgetések, mint például „karácsonyi vacsora”, „a láthatatlan barát barátai”, „a láthatatlan barát már itt van”… És még pár hasonló című beszélgetések. Neeeeee! Eljött az évnek azon szakasza, amikor sorra járnod kell a boltokat a kis cetliddel rajta a láthatatlan barátaid neveivel a 2015-ös szezonban. Aztán az öröm érzése fut át rajtad, boldogan dörzsölöd össze a tenyereid, mert kapsz pár nap szabadságot. Végre kis vakáció, pihenhetsz, hazai omlós tésztát ehetsz, de aztán ránézel a naptáradra, és rájössz, hogy még most is be van táblázva minden perced, egyszer ebédelni mész ide, aztán vacsorázni oda, aztán le van beszélve egy kis karácsonyi italozás, jön az a hirtelen „neeeee, mit tettem, hogy ezt érdemlem?”-érzés. De tudjátok mit? Ezek a boldog ünnepek, boldog újratalálkozások. Ezek azok a boldog pillanatok, amikor az évben talán egyszer (legalább) a te embereid vesznek körül, és nem idegenek. Olyan emberek, akik mellett minden perc élvezet, akik mellett védve érzed magad.

Read More

Mai blogbejegyzés. Fordította mklau.

Ma december 14.-e van és ez egy különleges nap nekem. Ma hivatalosan is napvilágot lát egy projekt, amit végignéztem, ahogy felnő, és megszületik. Egy olyan munka, ami fiatal és bátor emberek agyából pattant ki, akik üldözik az álmaikat, kicsit sem hanyagolják el őket, mindennel szemben dacolnak, lépésről-lépésre haladtak, elültették a babot, várták, hogy kinőjön aztán a termés, vállalkozó szellemiségű mesterek, és mérnökökről van szó.

Próbálom igazán leírni őket úgy, amilyenek. Nem hagyták, hogy a jelen társadalom megbélyegezze ezt a fiatal társaságot, ahogy a velük egy időseket, szakemberek, képzett, vállalkozó szellemű fiatalok, és mind ezek mellett (és nem utolsó sorban) elérték, hogy őket ne érje utol az „agyelszívás”, ahogy az sok velük, egy időssel történt. Azt hiszem a mai világban, sokat kérünk… De itt van ez a fiatal csoport, agyon tetováltak, de haza csak a munkából mennek, megvolt az álmuk, és remélem, hogy életük projektje már nem csak illúzió marad, és sok embert el fog érni az, ami az ő szenvedélyük: a kerékpár.

Read More

Blanca mai blogbejegyzése. Ezúttal ismét kaptunk egy videót, amit ezen a linken megnézhettek.

A Vogue a Lancome-ért. Ma elérkezett a digitális képernyőitekre végre „Mi teszi boldoggá B.S.-t?” saga második része. Nem mondom azt, hogy egzisztenciálisan erre voltam ráállva, és napról napra azon agyaltam, hogy mik tesznek boldoggá, de igaz, ami igaz, hogy komolyan veszem azt a kihívást, amit magam elé állítottam, hogy készítek egy listát arról a négy dologról, ami tényleg, hivatalosan is boldoggá teszi Blanca Suárez-t.

Együttműködve a Lancome-mal, a nulláról indulva, több körön átrágva magam, született meg ez az egész. Olyan dolgoknak kell szerepelnie a listán, amik valóban lényegesek, és igazán igaziak. Nem olyanoknak, amikről tudom, hogy klasszak, de engem nem tesznek boldoggá, vagy csak szimplán jól mutatnának a blogon… Nem! Nem!

Read More

Elolvashatjátok Blanca tegnapi blogbejegyzését. A képeket nem töltöttem fel újra, mert egy korábbi bejegyzésben már láthattuk őket, de ezen a linken megnézhetitek.

Ma egy olyan valamit fogok elkezdeni, amit mindig is szerettem volna, amit ti is mindig sokat kértek a kommentjeitekben, de mostanáig nem csináltam meg. A kedvenc helyeimről fogok nektek mesélni a kedvenc városaimban. Visszaemlékezek az eddigi utazásaimra, helyekre, amik számomra különlegesek, amik mások, mint amihez hozzászokott az ember, olyan utakról mesélek majd, amik folyamatosan visszatérnek az álmaimban, és újra megcsinálnám. Igen, szeretem ezt a kanapén henyélős, nosztalgiázós dolgot (főleg, most ebben a hidegben, ami kinn van). Viszont ki kell használnom az időmet, ha utazni szeretnék (mert nem sokszor jut ilyenre, a szakmám miatt), és jól meg kell fontolni, hogy hova akarok menni, mit akarok enni, mit akarok látni, mit akarok vásárolni. De nem? Én nagyon tudom értékelni, amikor tanácsokat adnak nekem egy olyan helyről, amit még nem ismerek, így remélem, hogy hasznosnak találjátok majd ezt a bejegyzést, és kedvet tudok nektek adni ahhoz, hogy megismerjetek új dolgokat.

Read More

Tegnapi blogbejegyzés, fordította mklau:

Habár hétköznapra esett, mégis minden meg volt már tervezve előre. Nataliával és Leticiaval már nagyon régóta erről az eseményről beszéltünk. A naptárban be volt jelölve a dátum: november 24, este. Ez volt az a díjátadó, amit a Vogue az ékszereknek szánt, az év egyik legfényesebb partija volt, és nem tudtam nemet mondani arra az ajánlatra, hogy átadjam a Legjobb Nemzetközi Ékszer díját aznap este. És minő véletlen a Piaget-nek kellett, akiknek évek óta hordom az ékszereiket, és tisztelem őket (ráadásul aznap este is őket viseltem…). Persze nem csak úgy képlegesen a márkának, hanem Raúlnak, aki a regionális vezetője a cégnek Spanyolországban és Portugáliában (de ami fontosabb, hogy ő az egyik legjobb fej férfi, akivel valaha találkoztam… és ez a kijelentés a családját is magába foglalja persze). Nagyvonalú, barátságos, egyszerű, belevaló, formális, mikor milyennek kell lenni… És ez egy újabb ok volt, hogy részt akartam venni a gálán. A kezdés fél 9-kor volt a madridi Ritz Hotelben. Most nem barátokként, ismerős arcokként lézengtük egész este, sokunknak volt az a megtisztelő feladata, hogy díjat adhattunk át. Persze az est házigazdája, Rossy de Palma pótolhatta ezt helyettünk. Megfelelőbb embert erre a feladatra szerintem nem találhattak volna.

Read More