Ma egy kis meglepetéssel érkeztem. Blanca hétfői blogbejegyzését olvashatjátok el magyarul, amit mklau-nak köszönhetünk, hiszen ő dolgozott a fordításával. A Bővebbenre kattintva elolvashatjátok az egész bejegyzést.

Ez a hétvége rövid volt (mint az összes többi), de mégis intenzív. Olyan „vissza az iskolába”-féle érzés volt. A „Mi gran noche” film végre napvilágot látott vasárnap. És azért mondom, hogy napvilágot látott, mert végre látjuk benne magunkat, az érintetteket, már nem csak tárgyilagos lények vagyunk; minden jelenetnél beugranak az érzések, az emlékek, a felvétel fényei, amik rádöbbentettek, hogy már nem csak a munka, de a film energiája is jó kedvvel tölt el minket. Amíg egy film nem jut el a publikumig, addig van a legnagyobb kihívás. Érzed, hogy mi mindenen megy keresztül a produkció. Idegesség előtte, izgalom utána.

A helyzet az, hogy Álex de Iglésia és az egész társulata (beleértve Raphaelt is) a „Mi gran noche” dallal a fejében, ezt dúdolva érkezett San Sebastianba, a filmfesztiválra, hogy aztán a „mi kis babánkat” végre nektek is megmutathassuk.

Lehet, hogy amiről most majd beszélni fogok nem lesz a fesztivál number one-ja, de amikor elmész egy ilyen eseményre, nem csak azt a stílust elemzik, ahogy megjelensz a premieren a vörös szőnyegen, vagy a hivatalos sajtókonferencián, hanem napról-napra azt is, hogy milyen a megjelenésed, amikor elmész egyet ebédelni, vagy amikor éppen megérkezel a hotelbe, és amikor távozol onnan (ezek is számítanak!). Úgy tűnik, hogy én éppen a csúcspontkor estem be, nem? Meglehet, de nem mindegyik fesztivál van, úgy rendezve, hogy a hivatalos fotózás egyből a hotel bejáratánál legyen szinte azonnal, amikor épphogy csak megérkeztél egy fárasztó repülés után. És nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem szeretek kiöltözve utazni, hanem sokkal jobb kényelmes körülmények között, hiszen sokáig csak egy helyben ülsz, vagy éppen a repülőtér kis folyosóin sietsz.

Szóval, évek óta (már jó sok) először mentem erre a rendezvényre, és megérkeztem, mint egy kislány a kis mosdott (sminktelen– szerk) arcommal és a kis pulóveremben. Menj már, semmi nagydolog, ha utazol, nem? Normális. Hogy mi lepett meg? Ahogy kiszálltam az autóból a hotelnél, vagy 500 vaku vakított meg, úgy hogy még szinte aludtam az utazás miatt. Még egy valami. Igen, most nem a magassarkút választottam. A te saját stílusodnak mindig mindenekelőtt kell lennie. De persze egy szempillaspirál nem hiányozhatott a táskámból, ahogy a napszemüveg sem! Nagyon bízva magamban felvettem az egyik kedvenc szettemet, de helo, miújság? („de hahó”- szerk. magyarosan). Amikor az északi szférában szeretnék köszönetet kinyilvánítani a Sandronak a csodálatos pulóverért azáltal, hogy büszkén viselem azt, az időjárás úgy dönt, hogy most a legalkalmasabb, hogy a nap úgy süssön, hogy egy bikini is elég lenne. Szóval el kellett fogadnom, és a fejemben ismételgettem: „Hideg van, fázok, hideg van, fázok”… És igen, fáztam, de csak este 10-kor, de akkor már annyira, hogy Hugo (Silva) farmeringjét kellett kölcsönvennem, amit amúgy ő viselt, és elvonultam az étterem mosdójába az inggel a kezemben, hogy kis ügyeskedéssel kössek egy csomót az ingen, és amolyan boyfriend-stílust kreáljak belőle. Igyekeztem a legtöbbet, legstílusosabban megoldani. És a végén a belső hangom megszólalt: na, nem is olyan rossz a végeredmény!

Givenchy vagy Delfina Deletrez is egyöntetűen azt mondta, hogy az alábbi kiegészítő a mostani szezonban egy szükségdarab! Ez az orrpiercing nem mindig nézett ki ilyen jól, nem volt ennyire divatos. Majdnem minden bloggernek (plusz Rihannának és Jessy J-nek is) van egy ilyen ékszere, ami nem állandó, mert bármikor kivehető, és egy egyszerű darab. Most ez a divat, és menő viselni. Évekig csak azokat a bizonyos pillantásokat kaptad az orrodra az utcán, ha viselted, a pillantásokat, amiktől furcsának érzed magad. Az én esetemben nem az van, hogy most őrültem meg a nyáron, és unalmamban kilyukasztgattam a testrészeim, engem ez az ékszer már a 18. szülinapom óta kísér, és akkor is csak kis időkre tettem be, de aztán egy ideig egyáltalán nem egészen pár hónappal ezelőttig, amikor kedvem támat hozzá, hogy valami „ékszerrel” beújítsak, és így lett ez a jelenlegi piercing a sok közül. De majd egy másik alkalommal mesélek az ékszerbolt „mesterműiről”.

Oké, azt hiszem ez az első alkalom, hogy ezt viseltem hivatalos eseménykor, (az Internátus sorozat első pár része után kivettem) de miért ne? Ez nem több mint egy sima ékszer. Nem akarok a legmodernebb lenni vagy ilyesmi. Számomra ez az ékszer megint csak egy része Blancának, ami már 9 éve kísér engem. Ha egy bájos fülbevalót hordok, azt se tagadom…

Szeretettel,

B.

Fordította: mklau