Mai blogbejegyzés. Fordította mklau.

Ma december 14.-e van és ez egy különleges nap nekem. Ma hivatalosan is napvilágot lát egy projekt, amit végignéztem, ahogy felnő, és megszületik. Egy olyan munka, ami fiatal és bátor emberek agyából pattant ki, akik üldözik az álmaikat, kicsit sem hanyagolják el őket, mindennel szemben dacolnak, lépésről-lépésre haladtak, elültették a babot, várták, hogy kinőjön aztán a termés, vállalkozó szellemiségű mesterek, és mérnökökről van szó.

Próbálom igazán leírni őket úgy, amilyenek. Nem hagyták, hogy a jelen társadalom megbélyegezze ezt a fiatal társaságot, ahogy a velük egy időseket, szakemberek, képzett, vállalkozó szellemű fiatalok, és mind ezek mellett (és nem utolsó sorban) elérték, hogy őket ne érje utol az „agyelszívás”, ahogy az sok velük, egy időssel történt. Azt hiszem a mai világban, sokat kérünk… De itt van ez a fiatal csoport, agyon tetováltak, de haza csak a munkából mennek, megvolt az álmuk, és remélem, hogy életük projektje már nem csak illúzió marad, és sok embert el fog érni az, ami az ő szenvedélyük: a kerékpár.

Egy olyan korszakban élünk, ahol a technológia az úr igazából: lassan már olyan hajlítható mobilok lesznek, hogy már nem zavarnak, ha a zsebünkben vannak, az autóink meg nem sokára repülni fognak… Szinte már-már imádat határán van ez a terület, annyira, mintha ez gondoskodna a Földről, amelyen élünk. Pedig tisztában kéne lenni mindenkinek azzal, hogy minek milyen hatása van a környezetünkre. Ideje lenne döntéseket hozni arról, mit hogyan kéne csinálnunk. A technológia fénykorában három fiatal srác elhatározta, hogy szembemegy az ideológiával, és ebben a bicikli lesz a legnagyobb szövetségesük. Rengeteg mindent ajánlanak nekünk, és úgy érzik, hogy ez a valami különleges és egyedi lesz.

Szerintem jelenleg egy olyan világban élünk, ahol a kettős mérce uralkodik. Én az első kategóriába tartozom, úgy gondolom: azok közé a „makacskodók” közé, akik a végsőkig kiállnak a véleményük és gondolataik mellett. De a valóság az az, hogy ma már olyan gyorsan működő világban élünk, hogy az embernek gondolkodni sincs ideje, hogy mit hogyan miért. És tudjuk, hogy ez tönkreteszi a bolygónkat! Még a legjelentéktelenebb fürdőszobai tisztítószer is káros lehet, ha nem gondoljuk át, hogy mi kell oda… mindenki inkább aztán lepihen egyet, és a bolygónkról megfeledkezik. Pedig a legkisebb követ is meg kéne mozgatni, az is kis hozzájárulás lenne a Föld fenntartásához, ha többet nem is teszünk. Gyorsan élünk, és arról megfeledkezünk, hogy hol vagyunk, hogy mit kaptunk az előttünk itt élőktől, és nekünk mit kell továbbadni az utánunk jövőknek. Úgy gondolom, sokan azzal sem vannak tisztában, hogy az elmúlt hetekben mik történtek: korlátozzák a forgalmat a fővárosban, korlátozzák a sebességet, megpróbálják csökkenteni és szabályozni a levegő szennyezettség szintjét körülöttünk. Néhány nappal ezelőtt kimentem, lótottam-futottam, intéztem a dolgaimat, de már egy óra után éreztem, hogy égnek és viszketnek a szemeim, ez nem normális. Az orrom környéki területen kicsípett a szél, a köd pedig nem kicsi volt, ha azt ködnek lehet nevezni. Hazamentem, bekapcsoltam a rádióban és akkor mondták is, hogy a mai nap az egyike volt azoknak, amikor a legmagasabb volt a levegő-szennyezettség szintje. Együtt tudunk ezzel élni, most őszintén? Tudunk úgy élni, hogy azt mondják ez a jó, közben mégsem? És ami a legrosszabb az egészben, hogy talán valahol legmélyen mindenki tisztában van azzal, hogy mi van körülöttünk… És még csak most jön a jéghegy csúcsa. Minden emberi lény képes lehetne arra, hogy nagy dolgokat vigyen véghez, hogy tegyen valamit saját magáért. De még az is elég lenne, ha kis akciókkal haladnánk a nagy lépés felé. Kezdjük el kevesebbet használni az autókat, kis távolságokra használjunk például biciklit, és végén látható lesz a javulás a környezetünkön. Próbáljuk kihasználni a kis reménysugarakat, mert az apró lépések is segíthetnek, hagyjuk a hátunk mögött ezt az őrületet, ami most van, a mindennapi életünkben.

Ők elmagyarázták nekem. Megengedték, hogy én vigyázzak az egyik „gyerekükre” hónapokig. Mindent elmondtak, és minden apró részletre felhívták a figyelmemet, a legkisebb részt is megmutatták az alkotásuknak, minden mozdulatot el tudtam sajátítani ezen az egyedi kerékpáron: minden embernek kéne egy bicaj a Seventy’s –től. Minden biciklijük minden részlete egyedi és kézzel készített (annyira egyedi, hogy nem tudod eldönteni, hogy használjad, vagy kitedd a falra, mint egy Picasso festményt). És végre itt vannak, a Seventy’s Cycles emberei:

„2013-ban három barát vegyes szakmai háttérrel úgy döntött, hogy előveszik a nagybácsik, nagyszülők régi, porosodó kétkerekűit, és ők megszerelik, helyrehozzák őket. Nem egy hipermenő szerelőműhelyben dolgoztunk, hanem a lépcsőház tárolójában, és a szomszédok szép lassan kérdezgetni kezdtek, hogy mit csinálunk. Nem voltak a biciklik annyira rossz állapotban, így csak néhány szépséghibát kellett kijavítanunk, hobbynak tökéletes volt, és mi lenne a legjobb hely a bicók kipróbálására, ha nem a madridi hegyek? Göynörű volt az egész, fotókkal meg is örökítettük az egész próbafolyamatot. A fotózás alatt egyöntetűen felmerült bennünk a kérdés, hogy miért nem kezdünk el ezzel foglalkozni? Elkezdtünk dolgozni a geometrián, először a nulláról, mint mindenki mindent, mi is onnan indultunk. Aztán utazgatni kezdtünk körbe az országban, minden információt magunkba szívtunk az igényekről, tanultunk. A cél végül az lett, hogy egyedi kerékpárokat hozzunk létre a saját kezünkkel, személyre szabott legyen az ügyfeleinkre, és kicsit a közelmúltba térjünk vissza a kinézettel. Ez a vonal vezetett minket a bőr és fa ötvözéséhez a design-nál, és még a városi használathoz is divatos, és úgy gondoljuk, hogy a kivitelezés minőségi lett. És így, a különös látásmódunknak köszönhetően sikerült létrehozni azt, ami mostanában ritka: „egy prémium, etikai termék, de mégis globálisan környezetbarát”. Kész lettünk, és mentünk a spanyol tartományokba bemutatni, és kíváncsian vártuk a véleményeket.

Most, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol a járműveink túlzott használata hatalmas károkat okoznak – CO2 kibocsátás, a városi környezet túlterheltsége, a zajszennyezés – kellett valami, ami nem gépjármű. Nem arról van szó, hogy mi nem támogatjuk az autóval való közlekedést, mert tisztában vagyunk, azzal hogy a mai világban nélkülözhetetlen egy kocsi, de meggyőződésünk, hogy a kisebb távokra, vagy a városon belüli ingázáshoz, lótás-futáshoz nem feltétlenül szükséges, hanem elég ehhez a bicikli is. Egyre többen választják már szerencsére ezt, és ha ez nagyobb körben jellemző lenne, alacsonyabb lenne a károsítás mértéke.

Mostanában van egy kérdés, ami sokszor megfogalmazódik. Ahol rosszak a munkalehetőségi körülmények, ott megveszik alacsony áron a különféle termékeket, akkor a biciklit is hamarabb megveszik, mert olcsó? Miért nem térünk vissza mindenhol a régi, jó szokásokhoz? Miért nem támogatják az országunkban az egyediséget? Miért nem követik mások is a mi filozófiánkat, és így a globalizáció dolgai több emberhez is eljutnának… Miért nem tesszük kicsit zöldebbé a világunkat, és hanyagoljuk kicsit a gépjárműveket? Miért nem megyünk szembe a trenddel, ha a szívünk azt diktálja?”

www.seventyscycle.com

„Ha kerékpározó felnőttet látok, máris elpárolog belőlem a kétségbeesés az emberiség jövőjét illetően.”
H.G. Wells

Hosszú életet a bicikliknek! Hosszú életet a Seventy’s Cycles-nek!

Szeretettel,
B.